Nemrégiben 42 éves lettem! :) Emlékszem gyerekként, a negyvenpár éveseket olyan idősnek láttam, hogy közelebb, éreztem őket a halálhoz, mint az élőkhöz. Ezt az álláspontomat mára természetesen revidiáltam… Ma jobban érzem magamat a bőrömben, mint 10 évvel ezelőtt. Hosszú utat jártam be, míg idáig eljutottam, de szívesen leírok pár sarokpontot, melyek során formálódtam.

Mióta anya vagyok, mindent az egészség oldaláról ragadok meg.

A női szépség, esztétikum témáját is. Minél több zöldség, víz, alvás, kibeszélés, stresszoldás, minőségi idő együtt, család, gyerekek, barátok, szórakozás, humor, együttlét …

Esténként, amikor már elaludtak a gyermekeim van némi időm „szintetizálni”. A csöndben és félhomályban hagyom, hogy a gondolataim maguktól jöjjenek-menjenek, a helyükre kerüljenek. Ha azt érzem, hogy nincs ilyen igényem, akkor olvasok. Ilyenkor könnyen elragad a flow élmény, nincs korom, nemem, napi problémáim, múlandó szépségem, csakis a szellem világában létezek. Számomra egy nagyon könnyen elérhető utazás ez, kiugrási lehetőség a hétköznapi taposómalom tér-idő dimenziójából.

Amikor 39 évesen felmerült a gondolata az első botox injekciónak, esténként volt min gondolkodnom elalvás előtt. Lehet, hogy bagatellsége miatt komolytalannak hangzik, de önellentmondásba ütköztem szépség kontra egészség témában, és sokáig cipeltem magammal ezt rossz érzést, mert nem volt nyugvópontom a témában. Mérgező anyag kerül a bőröm alá és helyben, a mimikai ráncokért felelős izmok lebénulnak. Terhelem a májamat, károsítom az egészségemet úri huncutságból, csupán azért, hogy szebbnek és fiatalabbnak tűnjek. Hát felelősségteljes anya vagyok én…? Aztán lassanként körvonalazódott bennem az én válaszom, életem ezen újabb kihívására.

Minden a mértékeken múlik.

Nem kell, és nem is szabad negyven évesen huszonévesnek tűnni. Egyszerűen méltóságunkon aluli. Arra viszont mindig törekednünk kell, hogy a korunkhoz méltóan nézzünk ki és a lehető legtöbbet megtegyük a külsőnk és belsőnk egészsége és szépsége érdekében. Sőt, szerintem kötelességünk odafigyelni komplexen önmagunkra, nemcsak a saját-, de a környezetünk érdekében is. Egy szebb, egészségesebb, jobb világ érdekében. Közhelyszerűen hangzik, igaz? Akkor is így van.

A külcsínyt tekintve én arra törekszem, hogy olyan arcápolási termékeket használjak, ami a lehető legjobban szolgálja a bőröm egészségét. Mindig idő híján vagyok, de a bőrgyógyászom segítségével – aki egyben a bizalmi emberem is -, úgy állítottam be a napi bőrápolási rutinomat, hogy pár perc alatt is célt ér. Hiszek az orvostudomány vívmányaiban, az azt művelő orvosokban, ezért bízom könnyű szívvel dermatológusomra az arckezeléseimet, az arckrémeim kiválasztását. Az arcom nem lehet kísérleti terep. Továbbá hiszek az egyediség szépségében is. Szerintem nem helyes, hogy nyakra-főre hódolnunk a most dívó, a női szépséget egységesítő trendeknek. Persze mindig vannak kivételes, egyedi helyzetek, amikor egy plasztikai beavatkozás valamiért elkerülhetetlen, de én a tömegtendenciákról beszélek. Miközben írom e sorokat félve kérdezem magamtól, hogy akkor hol van a botoxom helye? Én is csak uniformizálom magam? Lehet. Azt hiszem mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy hol húzódik a határ egészség és hiúság oltárán való áldozás között. Mi a kisebb rossz és a nagyobb jó. Ezen a ponton is egyedi döntéseket hozunk és a mértékletesség, a jó izlés, a finomság, a kevesebb több elve – azt gondolom jó útmutatónk lehet.

Fókuszváltás.

Minél kevesebbet igyekszem a szépséggel és divattal foglalkozni. Csak amennyit muszáj, vagy hogy inspirálódjak. Ahogy rajtakapom magam, hogy céltalanul böngészek a képes social média felületein, kikapcsolom. Önvédelemből, hogy ne szívjon be a gépezet. A rossz érzéseink melegágya lehet az itt és egyéb divatlapokban látott és ránk özönlő idealizált – és photoshopolt – női és férfi alakok, arcok tengere, hiszen önkéntelenül is hasonlítjuk magunkat a képekhez, ami egyszerűen nem helyes. Magunkból kell kihozni a legtöbbet és sohasem másokhoz viszonyítani! Ezt az alapvetést én is folyamatosan tanulom és hol jobban, hol rosszabbul megy a gyakorlása.

Tehát, a figyelmünket – ha kell erőnek erejével –, fordítsuk új élmények felé! Tegyük ki magunkat, új, inspiráló programoknak, előadásoknak, könyveknek, filmeknek, társaságoknak, beszélgetéseknek! Ha én-időről van szó, imádok komolyzenei koncerteket hallgatni, a könyveimet bújni, vagy csak leülni és valamit végiggondolni analitikusan, megértően. Sokszor jön a felismerés élménye, ami engem gyönyörködtet. De ugyanilyen felemelő élmény a gyermekeimmel, a családommal programozni, vagy csak úgy lenni…

Hiszem azt, hogy külső szépség nincs belső szépség nélkül. A belső szépség pedig számomra egy viszonylagos belső nyugalmat jelent, megfelelő válaszokat a külvilág állandó változásaira, önismeretet, nagyjából logikusan összeálló világképet.