Javában tart a tanév. Martin második osztályba lépett, Eliot nagycsoportos óvodás lett. A napok gyorsan és színesen telnek, mint az ősz vibráló árnyalatai.

Reggel 6:15, ébreszt a telefon. Ádám átmegy a másik szobába és kikapcsolja, nem tesszük ki magunkat a sugárzásnak – legalább éjszakára. Pár perc kell, amíg magamhoz térek, „Jó reggelt drágám, hogy aludtál?”, aztán lesétálok a földszintre reggelit készíteni. Fekete tea mézzel citrommal anyának, apának és a tojásrántotta-melegszendvics-müzli-hidegszendvics-virsli-banánosjoghurt-zabkása bűvköréből valamelyik a családnak. Régebben Ádámtól megkaptam párszor, hogy miért készítek „lakomát” az alvásunk terhére. Ma már szerinte is ez, a nap egyik fénypontja.

A gyerekek 7 előtt valamivel leszállingóznak felöltözve, duzzadó energiától: ordítás, labdapattogtatás, szirénázás, ccssssiiittt, korán van még… Pár perc játék után ők is az asztalhoz ülnek és kezdetét veszi a közös „Reggeli”. Számomra szent és sérthetetlen rituálé. Körbeüljük az étkezőasztalt – és ugyan teli szájjal nem beszélünk – de mi mégis megbeszéljük az álmokat, éjszakai történéseket, nappali terveket. 20 perc flow. Aztán éles váltás, bepakoltunk Martinnak?…, úszócucc-focicucc megvan?…, uzsonnakészítés villámgyorsan…, ne ezt a kabátot vedd fel, mert meleg lesz ma,… ne pattogtasd a labdát a lakásban, vedd már fel a cipődet, miért hozod be a gördeszkát a lakásba?…

7:35-kor egyszer csak néma csönd lesz a lakásban. Elmentek. Huhh… Nos… Ki vagyok és mit akarok az élettől? Reboot, újraindítás. Ahaaa.. Lassan kirajzolódik az én napom történése is. Lesz dolgom. Először is eltakarítom a reggeli romokat. Közben végigveszem fejben, mik a programok. Sok minden. Mindenekelőtt el kell mennem futni, mert nem mozogtam két napja és rosszul viselem a mozgáshiányt. (Vajon a futás a munkám része, vagy csak hobbi?) Az erdőben reggel fél kilenckor kocogni ugyan isteni dolog, csak a rosszarcú, alulöltözött ember fel-felsejlő árnya kelt némi félelmet bennem… Madárcsicsergés, futólépteim alatt roppanó gallyak, sistergő levelek, faágak közt beszűrődő napsugár, szélsuhogás, hátra-hátra tekintgetek. Mindegy, legközelebb majd sokkolóval futok… Hazaérve látom, kb. háromnegyed óra volt, öt-hat km. Jól esett! Össze kell szednem magam, mert 9:20-ra itt a taxi, megyek az egyik televízióba interjút adni. Lerövidítem a reggeli arcápolási rutinomat. Leülök pár percre zongorázni. Bach XIII. invencióját végigveszem egyszer.

10:10-kor már adásban ülök. – „Gabi, és mik az aktuális tervek?” Kérdezi Stohl Luca, akit még a Nagy Duett showműsora alatt kedveltem meg igazán. – November 29-én lesz, egy nagyzenekari koncertünk a Momkultban, Budapesten. A Unique zenekara komolyzenészekkel: vonósokkal, fúvósokkal egészül ki, így összesen tizenketten leszünk a színpadon. A Mozaik, Csillagtenger, Angyal a megszokott hangzásban fog megszólalni és mégse.” Próbálom összefoglalni a lényeget, de tudom, hogy ilyen mélyen már nem kíváncsiak rá a beszélgetőtársaim. Sebaj.

A műsor után összefutok pár ismerősömmel a folyosón, még a Sztárban Sztár alatt kerültünk közelebb egymáshoz. „Mi újság,”, „Hogy vagy?”, „Egy kávé?”… nem sajnos, sietek. A taxi hazavisz.

Éhes vagyok. Gyorsan készítek egy gyömölcsös zabkását, és egy kávét. Kávé… Ez a második szentség a napom során. Forró, habos cappuccino rizstejjel, mézzel. Megáll az idő kereken tíz percre.. Úr isten, hogy néz ki a nagyszoba? Társasjátékok szanaszét, középen bunkerépítés maradványai… Telefon. Megla Rózsa (Navona Fashion) hív. Megbeszéljük, hogy holnap beugrunk Ádámmal a szalonjába, mert készen vannak a ruhák, amiket a Birdy című dalunk videoklipforgatásához veszek majd fel. Lesz egy fekete tüllruhám, egy homokszínű madártollas, és egy égszínkék földig érő selyem.. Csak tudnám, hogy fogok tudni vigyázni a Hármashatárhegy köves-rögös földjén, mezítláb sétálva a földig érő selyemruhára? Jaj, még jó hogy eszembe jut! Mit vigyek a cicáknak? Öt perc alatt elkészítem a banános-epres joghurtot Eliotnak, natúr joghurt Martinnak, szeletelt almát, szőlőt, teljes kiőrlésű lazacos kiflit csomagolok mindkettőnek. Még gyorsan berakok egy mosást, és most már tényleg indulnom kell Mariannhoz, a rádióba. Kereken egy hónapja beszéltük meg a ma déli időpontot, ő is nagyon be van táblázva.

Sajnos késni fogok minimum tíz percet. Kellemetlen, írok egy sms-t a piros lámpánál, hogy mire számítson. Mariannal gimnáziumi osztálytársak voltunk, aztán együtt próbáltuk bevenni az ELTE Jogi karának kapuját. Én végül megragadtam a jog világában, ő viszont váltott a kereskedelmi média felé. Midig jót beszélgetünk, ha találkozunk, most is. A felvétel utáni magánbeszélgetésünket Susy (Reinhardt Susanne), a Unique műsorszervezőjének telefonja szakítja félbe.. „Gabikám bejött egy harmadik koncert is szilveszterre, bírni fogjátok, leköthetem?” Elgondolkodom. Volt már erre példa többször is a nyár során, de háromszor háromnegyed órát énekelni mindig erőt próbáló. Testileg, lelkileg egyaránt. (Persze, hogy a futás a munkám része!) Lujza, az énektanárnőm jut eszembe, aki azt mondta, egy operaénekes egy óra éneklés alatt – úgy hogy minden idegszálával és izomsejtjével a performanszra koncentrál – hatezer (!) kalóriát éget el. „Persze”- válaszolom neki hálával a szívemben. Gondolatban azonban már továbbsiklottam a következő állomásomra.

Egy divatmárka „élményvásárlásra” hívott. Fogadás finom falatokkal, fotósokkal, újságírókkal, a program végén – egy általam választott – ajándékkal. De ami számomra ennél sokkal fontosabb, találkozom a cég marketinges kollégájával. Nagy a felhajtás amikor megérkezem, hangzavar, villódzó fények, kávé illat, ismerős arcok, szinte kicsordulnak a vendégek az üzletből. Beverekszem magam, keresem a célszemélyt. A cég megkeresett, hogy szeretnék, ha a márka arca lennék. Most azért – is – vagyok itt, hogy ennek a részleteit beszéljük át. Soha nem bíztam másra az ilyen témájú megbeszéléseket.

Elcsiért én megyek az oviba. Már nagyon várom, hogy lássam. Kint vannak az udvaron, éppen motorozik a barátaival. Jó kedve van. Észrevesz, örül is meg nem is. Elpakolja a játékot és az utolsó pár lépést futva teszi meg felém. Ragyog az arca, boldogan ugrik az ölembe. A karjaimba zárom, felemelem, megpuszilgatom és megsúgom, milyen finomságokat hoztam neki, aztán elindulunk Martinhoz.

Ádám ma korábban jött haza a stúdióból és a nagyfiammal már vár minket a suliban. Martin is megkapja a finomságait, összebújás, ölelés, puszi, milyen napod volt?, tesztet megírtátok?, mi volt a barátokkal?…

A fiúk elindulnak síelni én meg beülök a szülői értekezletre. A summa: lesz jégkorcsolya és kötelező olvasmány, kiértékeljük az év eleji felmérőket, megbeszéljük az osztálypiknik részleteit, és a tanulás módszertanát… Elfáradtam. Hét után érek haza. Az esti rutin a fürdetésnél jár, becsatlakozom. Mi legyen az esti mese? A gyerekek apát követelik és Indiana Jones legújabb kalandjait. Fejből mesél. Fél kilenc körül elalszanak. Miénk a világ! Szigorúan tízig…