ArtMedic > KarantÉNidők

KarantÉNidők

image0-837x1024.jpeg

Kint ülök a teraszon, forrón süt a délutáni nap. Csodálatos idő van. Előttem a számítógép, orromon napszemüveg, kezemben a mézes, rizstejes kávém. Még gőzölög. A gyerekeim bent társasoznak a nappaliban. Értékes, ritka, nyugodt pillanatok… Körülöttem madarak csivitelnek, amibe távoli építkezések moraja, szomszédok beszélgetésfoszlányai vegyülnek. Kicsattanó érzés van bennem. Tavasz van!

A kerti növényeink lilás-bordós színpompában, bódító illatfelhőben virágoznak. Jó érzések kavarognak bennem. Napsütés, friss levegő, élettől duzzadó természet. Bennem ez új célokat ébreszt, a megújulás iránti vágyamat kelti életre. Frissnek érzem magam, magabiztosnak és erősnek. Vágyom a szépre! Persze be-beszüremlik a koronavírus réme is, az összes gazdasági hozadékával együtt, de sikerrel visszaverem. Az óvintézkedéseket megteszem, de nem foglalkozom vele ha nem muszáj. Az elmúlt pár hétben elkészítettük a „Végtelen álom”-nak, az „Itt vagy”-nak és a „Más világ” című Unique daloknak egy-egy vadonatúj változatát. Szuper érzés volt újraénekelni őket. Egyszerre nosztalgikus és újszerű. Olyan zenei összefogásokban vehettünk részt mostanság, amikkel a legnemesebb ügyet szolgáljuk, kifejezhetjük tiszteletünket az egészségügyi dolgozók előtt és köszönetet nyilvánítunk az önzetlen munkájukért. Azt hiszem, nekünk, előadóknak a zene, a hangszeres játék, éneklés a legerősebb eszközünk érzéseink kifejezésére.

A jó élmények, a lelki töltődés – talán most különösképpen – mindannyiunkra ráfér. Ehhez a  természet kiapadhatatlan forrásokat biztosít nekünk, ha észrevesszük és vigyázunk rájuk. Ugyanakkor mi magunk is elébe mehetünk lélekmelengető – és nem mellesleg szuper hasznos – programoknak. Nálam ilyen az utazás. Én hetente háromszor utazom. El Írországba, Londonba, le a Balatonra, vagy éppen a lagúnák királynőjéhez, Velencébe! Úr Isten, micsoda élmények ezek manapság, gondolhatjátok… Hetente háromszor két és fél órán át, hatan-heten utazunk. Reggel tízkor startolunk, átöltözöm, megfésülködök, szemüvegről kontaktlencsére váltok, és készen állok. Akarom mondani készen ülök a számítógépem előtt, az emeleti hálószobánkban zárt ajtó mögött és várom, hogy bebocsátást nyerjek az angol órámra. A fejtágító videotelefonálás során diáktársaim és anyanyelvi tanáraink az ország, illetve Európa különböző pontjairól jelentkeznek be, akikkel kis ablakokon keresztül látjuk és halljuk egymást. Legutóbb például a víz városának csatornáin, Velencében gondoláztunk, észrevétlenül magunkba szívva az aktuális szókészletet és nyelvtant. …és persze a képzeletnek nincs határa, eszembe jutnak a családi utazásaink apró részletei, a csillogó fodrozódó tengerpart, napfény, forróság, hűsítő koktélok, isteni ételek, városi forgatagok, helyi nevezetességek, kedélyes csevegések az ott lakókkal… Az élet minden szépségét magamba engedve.

Pár napja volt az öcsém születésnapja, egy hónappal ezelőtt a húgomé. Vágyom már nagyon a családi összejövetelekre! Várom, hogy ismét találkozhassak a szüleimmel, a tesóimmal, barátaimmal, hogy önfeledten, maszk nélkül beszélgethessünk, lássam a szemük csillogását, ölelni akarom őket úgy, ahogy természetesen jön az igény. A húgomnak sikerült meglepetést szereznem, írtam egy nyolc soros szülinapi köszöntőverset. Beolvastam a telefonba és kibuggyant belőle a nevetés. Együtt nevettünk…

Az élet hamarosan visszaáll a régi kerékvágásába, de remélem egy kicsit másképp. Nem sokkal a Föld napja után, szeretném, ha egy emberségesebb világba csöppennénk vissza, ahol jobban  lehetünk önmagunk. Bárcsak jobban vigyáznánk az anyatermészetre és egymásra, a valódi értékekre koncentrálnánk, többre értékelnénk azt amink van és nem sápítoznánk másra, többre. Nekem is van mit tanulnom ezen a téren…